Támogasd a StartUp 2009 konferenciát!

Keresőmarketing Nincs hozzászólás »

No és persze nemcsak támogatókat, hanem látogatókat is vár az idei StartUp konferencia, ami március 17-én, Budapesten az Aranytíz-ben kerül megrendezésre és amelyen idén én is ott leszek a közönség soraiban.

A címadásban azért a támogatásra helyezem a hangsúlyt, mert információim szerint az érdeklődés magas, a közönség részéről, de támogatók tekintetében idén kevesebben jelentkeztek idáig.
A költségek (elsősorban terembérlet) viszont magasabbak, mint tavaly.
Mint az ismeretes, egy ingyenes rendezvényről van szó.

“A StartUP konferencia egy üzleti underground konferencia. A célja, hogy azok akik tech projekteket szeretnének megvalósítani, rendelkezzenek ehhez elég üzleti információval, és projektjeik nagyobb eséllyel valósuljanak meg – több hazai startup legyen.”

StartUp 2009 konferencia – információk

Helyszín


View Larger Map

Weboldal monetizálás – milyen portált érdemes készíteni?

Keresőmarketing 13 hozzászólás »

Gyakran, még a webes szakmában jártas emberek számára is problémás kérdés, egy-egy portál elindítása előtt, hogy az ötlet mennyire lehet üzletileg megtérülő.
“Mennyi pénzt kereshetünk majd vele, mennyit is ér napi 10.000 látogató?”
Sokan gondolják úgy, egy weboldal egyedüli értékmérője a látogatottság és a PI, ami több okból is téves elgondolás.

cikk megnyitása

Cégek és a webes hírnév

Keresőmarketing 3 hozzászólás »

Egy kiváló prezentációt ajánlok olyan vállalatvezetők figyelmébe, akik kihívásokkal küzdenek a webes jelenlét szerepének, fontosságának a megértésében.

cikk megnyitása

Arcus keresőhirdetés ismertető (PDF)

Keresőmarketing 5 hozzászólás »

Vándor Eszter az Arcus Search keresőmarketing tanácsadója készített egy ismertetőt: A keresőmarketing önellentmondása: keresők, vagy tartalmi oldalak?
Az írás a magyar keresőhirdetési piacot mutatja be a témával ismerkedők számára, a tartalmi hálózatban és a keresők oldalain történő hirdetések közötti különbségeket, a Magyarországon elérhető két szolgáltató, eTarget és Google pozícióját a piacon, többek között.

Weboldal monetizálás

Keresőmarketing 32 hozzászólás »

Pénzbevétel webes hirdetések értéketésébőlRabbit egy érdekes cikksorozatba kezdett, amiben az ügynökségi munkában szerzett tapasztalatai révén leírja: hogyan lehet hirdetési felületeket értékesíteni kisebb weboldalakon (kisebb: napi párszázas látogatottságnál azért többről van szó), mik az esélyek és a feltételek, ha bekopogtatunk egy sales house-hoz.
cikk megnyitása

Wikipedia forgalmi statisztikák

Keresőmarketing 2 hozzászólás »

Hasznos forgalmi statisztikák Wikipediaról, ha kiváncsiak vagyunk egyes témák népszerűségére, keresettségére, olvasottságára:
(megnézhetjük milyen látogatottsága van kompetetív kulcsszavakra Google első három helyezettben lévő Wikipedia oldalaknak pl. )

IMA konferencia – 2008. május 15.

Keresőmarketing 3 hozzászólás »

Interaktív marketing konferencia lesz Budapesten a Casa de la Musica-ban, idén harmadik alkalommal.
A konferencia programja elég “sűrű”, sok meghívott vendéggel, csütörtökön reggel 8:30-tól egészen 18:00-ig lesznek előadások.

Szabad helyek nem tudom maradtak-e még, remélhetőleg még befér aki eljönne.

Az eseményre engem is meghívtak mint tudósító bloggert, így lesz majd néhány bejegyzésem az IMA blogon a konferenciáról. Kezdésnek a “Keress a keresőkkel” workshop előzeteseként írtam a keresőhirdetési rendszerek hazai felhasználóinak jellegzetességeiről.

Hazai keresőmarketing piac – ppc jelentés

Keresőmarketing Nincs hozzászólás »

Konrádnál találtam a hírt, hogy a Klikkmania és az Arcus révén végre kicsit részletesebb képet kaphatunk, a keresőmarketing hirdetések körülbelüli árairól, 2007-es év és 2008 első negyedév statisztikái alapján a hazai keresőmarketing piacon.
cikk megnyitása

Google budapesti keresőmarketing ügynökség – a Klikkmánia álláspontja

Keresőmarketing 6 hozzászólás »

Sziebig Péter barátom, a Klikkmánia vezetője linkelte a kommentek között az ő álláspontjukat, az elmúlt hetekben sokat tárgyalt témával kapcsolatban, mely arról szólt, hogy a Google saját keresőmarketing ügynökséget nyitott Budapesten.
Gondoltam érdemes kiemelni a Klikkmánia álláspontját is ezzel kapcsolatban:
Irodát nyitott Pesten a Google.

Urchin Software Beta – 90 napos trial

Keresőmarketing 1 hozzászólás »

Elérhetővé tette a Google az Urchin Software Beta verzióját ami az Analytics fejlesztőinek az okosabbik, nagyobbik gyermeke.
90 napig kipróbálható, majd ha bevált, megvásárolható $3000-ért. (A szerverre telepítendő csomagok innen érhetőek el).
Ha valakinek kedve van kipróbálni az most megteheti.
Van néhány hiányos és rossz megoldás azért analyticsben, ami főleg a SEO munka tekintetében nehezítő tényező, az Urchin-ben talán jobban lettek megoldva ezek a dolgok.
Ha valaki veszi a fáradságot, kipróbálja, köszönettel meghallgatnánk a tapasztalatait. :)

(Köszönet Konrádnak, aki felhívta rá a figyelmemet.)

Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes
RSS bejegyzések