A gyakran emlegetett közösségi portál tervem egyik komponensének leírásából idéznék röviden:
“A portál struktúrája egy másik komponens által lehetővé tenné a környezetünkben élő barátok vagy látásból ismert arcok bemutatását is.
Érdekes dolog, hogy nem csak úgy láthatunk egy személyt ahogy ő beállította a saját profiljában, hanem ismerősei által is. (személyiségi jogi problémák kiküszöbölésére lehet gondolkodni olyan megoldásokon, hogy a vélemények csak maga a bemutatott személy elfogadása után válnak publikussá..)”
update: közben beszélgettem a srácokkal, a két Balázzsal, Pőczével és Kováccsal a készítőkkel. Elmondták, hogy az ötlet korábbi, az én írásomat nem ismerték, de tényleg ugyanaz az elképzelés és megbeszéltünk egy találkozót, megosztjuk egymással az elképzeléseinket.
Én drukkolok a mutasd-nak, mert jó elképzelésnek tartom.
A kritikák 80-90%-a ami más fórumokon olvasható: irigység.
Konrád megemlítette, hogy neki is tetszik az ötlet, egyből nekimentek minimum huszan lendületből, hogy hogyan nevezheti ezt a dolgot jónak…
Kapcsolódó cikkek:
- Heti termés: (két)Heti Termés
- Web2: Közösségi portál terv
- Web2: Meetro
- Jelenségek: Fejlődik az iWiW
- Google: Google blogban, e-mailben, privát üzenetekben
- SEO cikkek: Miért előz meg a konkurencia?
- KeresőkSEO cikkek: Keresőoptimalizálás – ahogy én látom
- Web2: iWiW lehetőségek

October 12th, 2007 at 1:29 am
Hat nem tudom en egy kicsi meglepodtem az eredeti cikken is, nah szoval de mire van szuksege magyarorszagnak, programozasilag egy ilyen mutass be dolgot írni egy kesz profilhoz kb 15 perc,elfogadas, pontozas, pozitiv illetve negativ velemenybe sorolas, szavazas az aktualis felhasznalo hogy o szerinte mennyire igaz ez a velemeny ra, ha negativ illetve egyarant pozitiv,hmm oldal szep design, de mintha egy open web 2.0 as templatera emlekeztetne nemi valtoztatassal, a tagkereson vagy ilyen blog vagy forum ha van benne sztem mas nem koti ossze az embereket, meg masik igen magyarorszagon a tehetsegek valahol az “alvilagban” futnak, mert kb csak azok hiresebbek akiknek van penzuk, epp ezert is ilyen szuperek a dolgok itt magyarorszagon, akinek meg esze van es feltalal valamit , vagy ilyesmi kimegy kulfoldre, aztan majd kesobb magyarorszag fogja onnan megvenni amit keszitett, mint pl microsoft office t is magyar ember alkotta, csak hat igen Magyarorszag nem latott benne jovot, mashol meg lattak benne, meg hat egy csomo pelda van, zeneben, es satobbi.
Es hat en szerintem a kozossegi portalnak epp az lenne a lenyege hogy az embereket ossze kosse, barhol megtalaljak egymast, es szinte minden megnyilvanulasat csomo bejegyzesen vagy kommenten keresztul kovetni lehetne, mar ha eppen aktivan hasznal egy oldalt ahol van egy ketto szolgaltatas, es ebbol valamilyen szinten feluletesen meglehet ismerni valakit, nah de pl ezt weben eleg nehez megvalositani,hiszen interneten mindenkit a gep kot ossze, es egy egy bejegyzest, hozzaszolast vegigtud gondolni es stb stb .